Hogyan ne pazaroljon el több pénzt álomalakja eléréséig?
avagy, az elektrokozmetikai alakformáló kezelések titkai

Jobb alakot szeretne?

Az Álomalak tanácsadás az igazi segítség.

  Nincs jelentősége, hogy tetőtől talpig mindenével elégedetlen vagy csak valamelyik testrészével.

  Lényegtelen, hogy eddig nem tett semmit céljai eléréséért vagy már plasztikai sebészeti beavatkozásokon is túl van.

Ha elégedetlen alakjával, akkor az Álomalak tanácsadás az első lépés,
hogy jobban érezze Magát a bőrében.

25 éve foglalkozok alakformálással. Konzultáció nélkül csak a jó szerencsében bízhat.

Nagyon gyakran a tanácsadáson derül ki, hogy eddig nem a problémájának az okát, hanem csak a tüneteit kezelték. Sajnos nem meglepő, hogy eredménytelenül. Mindig elszomorít, hogy a vendégek már mennyi csalódáson (kidobott pénzen, idő és elkeseredésen) mentek keresztül eddig.

Rettentően fontos, hogy egy kozmetikai kezelés első lépése a konzultáció legyen. Sajnos ezt a legtöbb szépségszalonban (kozmetikában) kihagyják, vagy csak érintőlegesen teszik meg.

Nem számít konzultációnak, ha megkérdezik Öntől, hogy melyik testrészét szeretné kezeltetni. Ez már egy konzultáció egyik, természetesen kihagyhatatlan lépése, de nem ennyi csak.

Érezte már azt, hogy nem is tudja eldönteni, hogy milyen kezelés
lenne a megoldás az Ön problémájára?

  Általában a legtöbb vendég kimondva vagy kimondatlanul, de így érez. A rengeteg információ között, ami sokszor szöges ellentétben van egymással, elsikkad a lényeg.

  A szakember és nem az Ön feladata eldönteni, hogy az Ön esetében melyik kezeléssel érhető el a kívánt eredmény.

  Elég, ha azt elmeséli, hogy mi zavarja.

  Nem kell Önnek weboldalak sokaságát átböngésznie.

  Nincs szükség arra, hogy álmatlanul hánykolódjon éjszaka, hogy jól választott-e a kezelések közül.

  Nem az Ön dolga minden egyes divatos, új kezelés tesztelése.

  Hiába működött valami a barátnőjének, a szomszédasszonynak, ez nem garancia arra, hogy Önnek is jó lesz.

  Előfordulhat, hogy egy zsírbontó kezelés kúra után elkeseredve néz tükörbe, mert először a bőre feszességével kellett volna kezdeni valamit.

  Az alakformálás döbbenetesen bonyolult. Nagyon fontos minden esetben a személyre szabás. Még egy kezelés sorozat közben is előfordulhat, hogy az Ön teste nem átlagosan reagál. Ilyenkor ezt a kezelést végzőnek azonnal észre kell vennie és jeleznie Önnek. Újból átbeszélni, hogy az adott esetben mi lenne a leghatékonyabb megoldás.

  Az alakformáló kezelések közül a legtöbb vendég (sajnos kozmetikus is) csak a zsírbontó kezeléseket ismeri. Ezért általában a szépségszalonok nem állítanak fel diagnózist, nem az alapján készítenek kezelési terveket. Sőt nem úgy készülnek a kezelési csomagok sem, hogy Önnek a maximális eredményt nyújtsák. Nem nevezném kezelési csomagnak, amikor 3 vagy akár még több különböző zsírbontó kezelést végeznek el egy alkalommal, vagy akár hetente váltakozva. Nekem ilyenkor mindig olyan érzésem van, hogy fogalmuk sincs, hogy melyik kezelés hoz majd eredményt, de reménykednek, hogy valamelyik majdcsak hat.

  Ráadásul sok helyen egyetlen géppel végzik a kezeléseket. Itt már eleve gond van, mert egy zsírbontó kezelés után kell egy nyirokkeringés serkentő kezelés is a hatékonysághoz. Még ha az a gép több fajta zsírbontó kezelést képes végezni, akkor sem szabadna ezeket mind egy alkalommal alkalmazni is a vendégen. Ráadásul ezek a kezelések nem rövidek. Tehát 3 különböző rövid zsírbontó kezelés nem válthat ki egy megfelelő ideig végzett kezelést.

Az Álomalak tanácsadás olyan vendégeknek is segít, akinél nagy
valószínűséggel a problémájuk tünetét és nem az okát kezelnék a legtöbb szépségszalonban (kozmetikában):

  csak a combjukat vastagnak tartó vendégek, akik különben elégedettek

  külső vagy belső comb problémával küzdő vendégek

  körte alkatú hölgyek, akik nem szeretnének fogyni

  olyan hölgyek, akiknek a fenék alatti felesleg keseríti meg az életüket

  3-4 várandóság után lévő anyukák

  hölgyek, akiről mindenki úgy gondolja, hogy tökéletes az alakjuk, csak ők nem

  sokat sportoló vendégek, akik továbbra sem elégedettek alakjukkal

  felesleg a hason, gyomor tájékon, „úszógumi”

  erősen körte alkatú hölgyek

  nagy zsírpárnákkal rendelkezők

  szülés után már nem szoptató hölgyek (szoptatás alatt tilos zsírbontó kezelést
végezni)

A helyzet az, hogy az elektrokozmetikai alakformáló kezelések együtt működést igényelnek a vendégtől. Nincs egy varázspálcám, amivel suhintok egyet, és eltűnik a felesleg.

Ellenben segíteni tudok abban, hogy a vendég az egészségesebb életforma (étkezés, folyadék bevitel) mellett onnan, ahonnan szeretne centiket, sőt kilókat veszítsen. Nem fogyasztom le, de a folyamatot segítem. A kezelések tökéletesen személyre szabásával gyorsan, látványos eredményt érünk el együtt.

Nem mindig a zsírvesztés a megoldás, de erről látatlanba nagyon nehéz nyilatkozni.

Az eredmények egyénenként eltérhetnek.

Amit még tudni kell az Álomalak tanácsadásról:

 Nem tartalmaz kezelést.

 Itt derül ki, hogy mi a probléma oka és mi a tünete. Soha nem kezelek tünetet. Sajnos sok alakformáló szalon igen.

 30 percig tart.

 Budakalászon a Bárányos Zsuzsa Elektro-szépészetben van lehetőség részt venni rajta.

 10.000 forintba kerül a 30 perc.

 Önön és rajtam kívül senki sincs jelen.

 Nem kell utána semmilyen kezelés igénybe vennie.

 Az Álomalak tanácsadás után 2 héten belül igénybe veszi a Bárányos Zsuzsa Elektro-szépészet Zsírbontás-zsírfagyasztás csomagját, akkor a tanácsadás árát beszámítom a kezelési csomag árába. Ez azt jelenti, hogy AJÁNDÉKBA kapja tőlem az Álomalak tanácsadást.

 Csak készpénzzel lehet fizetni.

 Csak forintot tudok elfogadni (valutát nem).

SZTÁROK  AJÁNLÁSÁVAL

Papadimitriu Athina

Siménfaly Ágota

Balassa Gábor

Náray Erika

Oszvald Marika

Peller Károly

Hámori Ildikó

Lukács Anita és Vadász Zsolt

Kulcsár Edina

Fischl Mónika

Szendy Szilvi

Prescsák Zita

Ismert vendégek ajánlásai

 

kozmetikus, elektrokozmetikus,

a hatékony bőrfiatalítás szakértője vagyok

25 éve foglalkozok alakformálással és bőrfiatalítással. Az összes módszert próbáltam már – többet Magyarországon elsőként – melyek közül a tíz leghatékonyabbat tartom kínálatomban. Budakalász egy kis utcájában végzek diszkrét kezeléseket üzletasszonyoknak, vállalatvezetőknek, menedzsereknek, színészeknek, modelleknek és szépségkirálynőknek.
Emellett rendszeresen tartok előadásokat elektrokozmetikai témában szakmai rendezvényeken, valamint publikálok a Beauty Forumban.

Olyan nőknek és férfiaknak segítek elektrokozmetikai gépekkel végzett kezelésekkel,

akik szeretnének végre megszabadulni felesleges kilóiktól vagy ráncaiktól

Az eredmények egyénenként eltérhetnek.

Szakmai kérdésekben sokan ismernek Rubellitként

Rubellit nincknéven aktív szemléletformálást folytatok közösségi médiában, fórumokon, blogon és a Facebookon.

Több mint 25 éve dolgozom kozmetikusként és közel ennyi ideje foglalkozom alakformálással. 1992-ben még különlegességnek számított a kozmetikákban a fogyasztás vagy alakformálás. Az igény már akkor is nagy volt az ilyen jellegű kezelések iránt. A szépségipar az elmúlt 10 évben fokozott figyelmet szentelt már a testkezeléseknek is. Folyamatosan újabb és újabb eljárások láttak napvilágot. Egyre inkább képesek vagyunk kiváltani akár egy zsírleszívást is. Sőt ezeknél a kezeléseknél nagy hangsúly van arra fektetve, hogy ne csak a felesleges zsírtól szabaduljon meg a vendég hanem ennek következtében a kerület csökkenés miatt a bőre se maradjon kinyúlva. Ami újabb esztétikai beavatkozást indokol.

A hozzám forduló vendégek általában már több módszert is kipróbáltak és sokszor csalódtak. Ennek több oka lehet: van, hogy a vendég be is vallja, hogy nem tartotta be az utasításokat. Többet evett a fogyókúrában megengedettnél, nem mozgott…stb. A zsírfagyasztással egy új lehetőség született számukra, hogy gyorsan, teljesen fájdalom mentesen és tartósan érjenek el kerület csökkenést.

Szeretettel várok mindenkit aki ilyen problémával küzd.

Merjenek segítséget kérni és ne éhezéssel próbáljanak meg fogyni,
mert sajnos a szervezet előbb égeti el az izmot, mint a zsírt.

A lehetőség már adott csak élni kell vele!

Kérjen időpontot most!

Hívjon a +36 20 396 1953 -as számon!